Éppen tíz évvel ezelőtt született meg a Sziegl Pince első évjárata. Ez az évforduló ösztönzött minket arra, hogy megosszuk veletek, hogyan is kezdődött ez a kaland…
Az első néhány szüretünk igazi hobbi tevékenység volt, a belőle készült borok javát pedig a barátaink szívesen elfogyasztották. Aztán eltelt egy-két év és döntenünk kellett, hogy maradjon egy izgalmas szabadidős tevékenység az a pár sor szőlő, vagy elkezdjük komolyan venni. Döntöttünk.
Miért választja valaki alig több, mint húszévesen a kétkezi munkát vidéken? Megvolt a lehetőségünk híres borászatoknál tapasztalatot szerezni, de valahogy ez nem volt elég izgalmas. Friss szőlész-borász mérnöki és agrármérnök diplomával (majdnem) a kezünkben döntöttünk úgy, hogy az irodai forgószéket, a pöpec labort és a csillogó tartályokat inkább valami sokkal kézzelfoghatóbbra cseréljük. Ami bár nagyon szerény, de a miénk. Rólunk szól.
Első vállalkozó éveinkben ez volt a fő motiváció. Felépíteni egy olyan kisbirtokot, amiben megvalósíthatjuk az elképzeléseinket. Ahol senki nem mondja meg, hogy milyen fajélesztőt vagy PVPP-t tegyünk a borba (semmilyent, hurrá!), vagy hogy milyen fajtát telepítsünk, hány szemre metszünk és mikor. Hatalmas erőpróba volt, és elég gyorsan rá kellett jönnünk, hogy az önmegvalósítás szuper dolog, de a szabadság, amiről mellette álmodtunk, az igazából ebben a formában nem létezik… A földeken és a pincében hétfőtől vasárnapig és januártól decemberig van munka. De sebaj, szeretjük ezt az életformát – Balázs főleg imádja, hogy a tőkék nem kérdeznek semmit és nem beszélnek vissza.
Klassz érzés volt felelősséget vállalni azért a pár sor szőlőért, amiből évről-évre mindig egy kicsit több lett (de egy ember megélhetésére sem futotta….) Már nem győztük el ketten – Áldás a nagyszülők dolgos kezeiért, akik mindig mellettünk voltak! Sosem felejtjük el például, ahogy a mama otthonkában a volán mögött, határozott kezekkel a kormányon, tettrekész tekintettel csúszkált be a kicsi kocsival egy eső utáni, hideg tavaszi hajnalon a parcellánkhoz. Vagy amikor a téli mínuszban, hóesésben kuckóztunk volna még reggel a meleg szobában, de észrevettük, hogy a kapuban állnak metszőollóval a kezükben. Így hát mi is mentünk, és csináltuk a dolgunkat. Rengeteg kedves emléket őrzünk ezekből az időkből.
Klassz volt szabadjára engedni a fantáziánkat már az első feldolgozások során is, és egyre merészebben vállalni a beavatkozások csökkentését – de annyira nem volt klassz egy-egy félresikerült próbálkozás után leönteni a dombon többszáz liter bort, amiért előtte keményen megizzadtunk. De ez is a történet része. Minden hibánk tanított valamit szakmailag és az igazság az, hogy emberileg is.
Aztán haladtunk pár évet előre az időben és új célokat tűztünk ki magunk elé. Már láttuk, hogy ebből valamikor egy stabil vállalkozás lehet – de vajon mikor? Egyre több pozitív visszajelzést kaptunk a hozzánk betévedő vendégektől és egyre biztosabbá vált számunkra, hogy pontosan mi is a küldetésünk.
Keményen megdolgoztunk azért, hogy életben tartsuk az álmunk és a vendégek ne csak betévedjenek hozzánk, hanem kifejezetten hozzánk akarjanak jönni. Minden ültetvényünket átalakítottuk, elkezdtünk hagyományos fajtákkal foglalkozni (annyira zseniális teremtmény a kövidinka, hogy alig hisszük el!) és azt a kevés borászati beavatkozást is elhagytuk, amit korábban a megfelelési vágyunk vagy a félelmeink nem engedtek… Nagyon vagánynak éreztük magunkat ettől és annyi örömet adott a végeredmény, mint korábban semmi! Szerettük volna megosztani a világgal ezt az örömet! Elkezdtünk azon is dolgozni, hogy ebben ne csak mi higgyünk 1000 %-osan, hanem minden minőségi fogyasztó és jóízlésű ember megértse, hogy mennyire jó olyan bort inni, amiben tudod, látod és érzed, hogy az égvilágon semmi más nincs, csak maga a táj, a szőlő és a benne dolgozó ember. Ettől annyira élettel teli és őszinte lesz minden, hogy egy idő után máshol is ezt a minden természetes jóval megtöltött életet és őszinteséget keresed majd… És ez határozottan jó, és jobbá tesz! Sokmindent.
Ezt a világ számos országában felismerték már és mi tovább igyekszünk, hogy itthon is egyre több embert boldoggá tegyen ez. És közben klassz látni, ahogy a gyerekeink belenőnek ebbe. Ha nem is lesznek szőlészek vagy borászok, de biztosak vagyunk benne, hogy megtanulnak odafigyelni a természetre és a környezetükre. Látják, hogy alkotni bármilyen eldugott helyen lehet. Hitet kapnak, hogy egy kis szorgalommal és kitartással rengeteget tehetnek a boldogságukért. Mert ahogy Grecsó Krisztián az egyik kedvelt gyerekversünkben írja: „Minden álom kerek lesz, ha fújunk bele levegőt.”
